Kultúra

Szentségre hivatva

„Szentségre hivatva” címmel került megrendezésre augusztus 12-én a Kótajban megrendezett Női alkalom, melyet a Szabolcsi Életforrás Vallási Egyesület szervezett. Az egyesület szervezésében ez második ilyen típusú rendezvény. Az alkalmon minden részt vevő nagyon jól érezte magát. A program során a gyülekezethez tartozó nő testvérek együtt dicsőítettek, előadásokat hallgattak meg, majd közösen étkeztek. Fontos része volt … Tovább…

Roma holokauszt: nem feledhető emberi sorsok

Minden évben augusztus 2-án emlékezünk meg a roma holokauszt áldozatairól és azokról a szívszaggató eseményekről, amelyek az európai roma közösséget érintették a második világháború idején. A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió békési központjában idén is emlékünnepséget rendeztek a Roma Holokauszt Áldozatainak Emléknapja tiszteletére.

Western napot támogattunk

Aki 2023. július 22-én kilátogatott Mezőberényben, a Gyomai úton a Maczkó Farmra, Valentinyi Károly tanyájára, Szabóné Szöllősi Anna ötlete nyomán Western napon vehetett részt. A programot Siklósi István polgármester nyitotta meg. Beszédében megemlékezett a fiatalon elhunyt ifjú Maczkó Istvánról, aki ezt a farmot megálmodta. A western lovaglást, Butsi Adrienn lovasoktató és tanítványai mutatták be, a … Tovább…

Női alkalom, fontos a tradíció

2023. márciusában a Hajdúsági Tüzes Szívek Vallási Egyesület a hozzá kapcsolódó nők számára szervezett egy közös főző és sütő alkalmat. Amely során először délelőtt hagyományos ételeket készítettek, majd az ételek elfogyasztása közben az őket érintő témákról beszélgettek, bátorították egymást. Az alkalmon részt vettek fiatalabb és idősebb nők is, ezzel is kifejezve és ápolva azt a … Tovább…

Gyerekeknek

A Nyírségi Reménység Háza Vallási Egyesület fontosnak tartja, hogy a gyerekek számára is hasznos időtöltést biztosítson. Ezért rendszeresen tartanak gyerek ifjúsági foglalkozásokat Nyírpilisen és Nyírvasváriban. Ezek a foglalkozások kifejezetten a fiatal gyermekek számára szólnak. Igyekszünk olyan témákról beszélgetni, ami nekik fontos lehet. A gyerekek lelkesedése és kitartása példaértékű. Szeretnénk, ha mindegyikük, akik nehéz helyzetben vannak, … Tovább…

Határok nélkül Mátészalkán

Több mint félezer résztvevővel rendezték meg Mátészalkán az l. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferenciát. A Pünkösdi Cigánymisszió kezdetektől fogva kiemelten fontosnak tartja a Kárpát-medencében élő magyarság és magyar ajkú roma közösségek támogatását. „Meggyőződésünk, hogy az evangélium hirdetésében nincsenek és nem is lehetnek határok, látjuk, ahogy az evangélium ereje átformálja az egyének és közösségek életét, alakítja a gondolkodásukat, … Tovább…

Western nap

Western nap Mezőberényben a Maczkó Farmon!Amerikai hangulatú programok várják az érdeklődőket július végén Mezőberényben, ahol missziónkkal is találkozhatnak a résztvevők. Az eseményt támogatja a Reményhír Sport Egyesület. A részvétel ingyenes!Július 22. 10 óra5650 Mezőberény, Gyomai út 112.

Egy boldog nap

A Hajdúsági Tüzes Szívek Vallási Egyesület 2023. május 29-én Gyermeknapot rendezett. A résztvevők között voltak a Helyi SZERETETPONT által segített családok gyermekei, valamint a Tüzes Szívek Gyülekezethez tartozó gyermekek is. A nap közös reggelivel indult, amit vetélkedők és különböző foglalkozások követtek. A programok az önkéntesek bevonásával valósultak meg. A gyerekek és a szülők is részt … Tovább…