Civil iroda

Ünnep és megható pillanatok a Roma Kultúra Napján

A hagyományokhoz híven ünnepi programmal emlékeztek meg a Roma Kultúra Napjáról a Pünkösdi Cigánymisszió központjában, ahol több művészeti produkció tette emlékezetessé az eseményt. Durkó Albert misszióvezető köszöntőjében kiemelte, hogy a cigányság történelmében mindig jelen volt a szabadság szeretete, mely mélyen befolyásolta kultúrájukat és identitásukat.

Újabb sikeres zárás

Az U11-es focicsapat egy sikeres szezont tudhat maga mögött, hiszen remek teljesítménnyel zárták azt. A csapat összetartása, elszántsága és kitartása kulcsfontosságú volt az eredmények elérésében. Az edzők és a játékosok kemény munkája meghozta gyümölcsét, és ez látszik az elért eredményeken.

Ifjúsági alkalmak töretlen lendülettel      

2024-ben is rendületlenül folynak az ifjúsági alkalmak a Nyírségi Reménység Háza Vallási Egyesület szervezésében. Önkénteseink több településen tartanak tematikus a fiatalok érdeklő és a számukra segítséget nyújtó témákban, ifjúsági foglalkozást.

Civil Gazdálkodási Fórum

A működésüket érintő gazdasági, jogi kérdésekről kaphattak tájékoztatást annak a Civil Gazdálkodási Fórumnak a résztvevői, amelyet a Pünkösdi Cigánymisszió központjában rendeztek meg. A Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által szervezett programon a vármegyében működő alapítványok, civil szervezetek képviselői vettek részt. A szervezők elmondták, hogy a missziónál tapasztalt nyitottság, segítőkészség és az infrastrukturális lehetőségek egyaránt … Olvass tovább