Mátészalkai Roma Keresztény Egyesület

Főzni csak szeretettel

A Mátészalkai Roma Keresztény Egyesülettel együttműködő Mátészalkai Szeretetpont munkatársai odaszánással segítettek az elmúlt időszakban is. Több mint száz főnek készítettek meleg ételt. „A roma telepen élő, hátrányos helyzetű családok örömmel fogadták a finom pörköltet, amit hazavittek és végül jóízűen el is fogyasztottak. Bízunk benne, hogy lesz még rá lehetőségünk, hogy ilyen formában tudjunk segíteni a … Tovább…

Szeretetvendégség Mátészalkán

Családi nap a roma telepen élőknek Körülbelül száz résztvevővel rendezett családi napot a helyi roma telepen élők részére a Mátészalkai Roma Keresztény Egyesület és a MPE Szeretetpont munkatársai. Az eseményen mindenki jól érezte magát, a felnőttek közös beszélgetéssel töltötték el az időt, a gyerekek pedig különböző csapaépítő játékokat játszottak. A napot közös étkezéssel zártuk, ahol … Tovább…

Összefogással többre megyünk

Péksüteményt és kenyeret tudtak szétosztani a helyi rászorulók részére a Mátészalkai Szeretetpont munkatársai és a Mátészalkai Roma Keresztény Egyesület önkéntesei, akik mindezen felül egy mélyszegénységben élő családnak kihúzhatós ágyat, matracot és szőnyeget is tudtak ajándékozni. Tevékenységünk volt az utóbbi időszakban, hogy a Cinevégen élő, hátrányos helyzetű roma gyerekeknek rendezett gyereknapot is tudtunk szervezni a fenti … Tovább…

Határok nélkül Mátészalkán

Több mint félezer résztvevővel rendezték meg Mátészalkán az l. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferenciát. A Pünkösdi Cigánymisszió kezdetektől fogva kiemelten fontosnak tartja a Kárpát-medencében élő magyarság és magyar ajkú roma közösségek támogatását. „Meggyőződésünk, hogy az evangélium hirdetésében nincsenek és nem is lehetnek határok, látjuk, ahogy az evangélium ereje átformálja az egyének és közösségek életét, alakítja a gondolkodásukat, … Tovább…