Az idei szezonban az MLSZ Bozsik program keretében két korosztályos csapatunk, az U11 és az U13 is aktívan részt vett a megyei szintű versenyrendszerben. A 2024/25-ös idényt mindkét csapatunk teljes mértékben végigjátszotta, értékes tapasztalatokat szerezve, fejlődve a rendszeres mérkőzések során.
Az U11-es korosztállyal kéthetente vettünk részt gyulai körzetközponti tornákon, elsősorban hétvégi időpontokban. Az U13-as csapatunkkal pedig szinte minden hétvégén jelen voltunk a megye különböző helyszínein megrendezett eseményeken, így a játékosok rendszeresen mérhették össze tudásukat más egyesületek csapataival.
Egyesületünk jelenleg 24 igazolt játékossal dolgozik e két korosztályban. A gyerekek elkötelezettek és motiváltak, rendszeresen és örömmel vesznek részt az edzéseken és mérkőzéseken. Az U11-es csapat több játékosa is felkeltette a megyei szakemberek figyelmét, amit biztató jelnek tartunk utánpótlás-nevelési munkánk eredményessége szempontjából. Az U13-as csapatunkból ugyan néhány játékos más egyesülethez igazolt át a szezon során, de bízunk benne, hogy a következő szezonban új tehetségek csatlakoznak hozzánk, és tovább tudjuk erősíteni a csapatot.
Fontos számunkra, hogy a sport mellett a tanulmányi előmenetelre és a példamutató magatartásra is ösztönözzük játékosainkat. Ennek jegyében szoros kapcsolatot ápolunk az iskolai osztályfőnökökkel és pedagógusokkal, rendszeresen egyeztetve a gyermekek magatartásáról és tanulmányi teljesítményéről. Előfordult, hogy fegyelmezési célból, pedagógiai megfontolásból egy-egy játékost – tanulmányi vagy magatartási hiányosság miatt – nem vittünk el aktuális tornára, ezzel is hangsúlyozva a teljes személyiségformálás fontosságát.
A csapataink túlnyomó többsége a Reményhír Intézmény tanulóiból áll, de más oktatási intézményekből is érkeznek hozzánk játékosok, amit örömmel fogadunk. Hisszük, hogy a sport közösségépítő és nevelő ereje kiemelkedő, és bízunk benne, hogy a következő szezonban is hasonló lendülettel és elhivatottsággal folytathatjuk a munkát.
Ezúton is köszönjük mindazok támogatását, akik hozzájárultak idei szezonunk sikeres lebonyolításához – a szülőknek, pedagógusoknak, támogatóknak egyaránt.




