Fontos lépés az esélyteremtésért Hajdúhadházon

Hajdúsági Tüzes Szívek Vallási Egyesülete adott otthont a Magyar Nemzeti Roma Platform továbbfejlesztése című projekt rendezvényének, amely a roma közösségek társadalmi esélyteremtéséről szólt. A Közösségi Házban megrendezett eseményen közel 60 résztvevő gyűlt össze, hogy megosszák egymással tapasztalataikat és közös céljaikat.

A megnyitó beszédet Durkó Albert, a Pünkösdi Cigánymisszió vezetője tartotta, aki hangsúlyozta a roma közösségek támogatásának kiemelt fontosságát. A program levezetője Gyöngyösi Gyula, a Belügyminisztérium munkatársa volt, míg a szervezésben és lebonyolításban Dr. Kovács Edit, társadalmi esélyekért felelős helyettes államtitkár is jelentős szerepet vállalt.

Az eseményen számos szakember és egyházi vezető osztotta meg gondolatait, és egyetértettek abban, hogy a roma közösségek támogatása közös felelősségünk.